A 110. napon búcsút mondtunk az oly sokat bámult téglafalaknak. Kedvenc anyukámmal,és aranykezű férjem segédletével kb. 3 órát maszkoltuk az új ablakokat, hogy ne keletkezzen bennük kár a vakolás során. Ezt a munkát csak akkor ajánlom a

kedves építkezőknek, ha már nem kell sehova rohanni, mert aprólékos türelemjátékról beszélünk :) Viszont, nagyon is megéri megcsinálni, mert oda lennének a nyílászárók.

Gyönyörű, sima vakolattal büszkélkedhetünk, saroktól-sarokig. A mellette lévő falat még kell egy kicsit babusgatni, mert bár a ráragasztott hungarocellt letoltuk anno egy hólapáttal (az volt kéznél), de a ragasztó pöttyei még mindig büszkén feszítenek rajta.  

A falat kívülről is egy kicsit levakolták, ezt most még csak ímmel-ámmal, mert nem az volt a lényeg, hogy szép legyen, hanem hogy a vályogtégla ne ázzon:

Aztán. A gardrób és a fürdő közti fal is kész. Már látom sorakozni a polcokat, rajta meg azt a csilliónyi cuccot, amit egyelőre otthon tárolunk, mindenki nagy örömére. Azt beszéltük, hogy ha elköltözünk egyszer, anyánál ki fog ürülni a ház,és be kell fogadnia egy rottweilert, aki majd csinál neki egy kis rumlit. :)

Közben már látjuk a következő nekifutást: megérkezett a lépésálló hungarocell, meg a kátránypapír a padlóhoz. Nemsokára visszatér a normális padlószint, aztán jöhet a padlófűtés, és a villanyszerelés szövevénye.

Egy szomorú hír is van a végére: szürke cica (Micimó, a Bundi anyukája) elköltözött az örök vadászmezőkre, mert valaki elütötte. :( Sajnálom, de lehet hogy jobb neki, mert olyan papírvékony volt szegény pára, majd' átláttam rajta. A világért sem sikerült felhízlalni. Isten veled Micimó! :(