Hadüzenet a kockaházaknak – avagy mekkora projekt egy felújítás?
Röviden magamról: Építész akartam lenni, de elég hamar körvonalazódott bennem a dolog, hogy a fizika egy számomra megmászhatatlan hegy. Nő vagyok, ez van, bizonyára nem vagyok vele egyedül.
10 évesen vettem magamnak egy pár IM-et (Ifjúsági Magazin...) majd gyorsan félre is tettem
őket, és elkezdtem Szép Házak-at, Lakáskultúrát vásárolni. És ez így van a mai napig... a
bulvár nem az én műfajom, azt messzire kerülöm. Így aztán egy lakberendező végzettséget
szereztem. Akármilyen hihetetlen,az élet számos területén alkalmazható: a színtan, a térlátás-fejlesztés, a praktikumra való nevelés , a következetesség sok esetben alkalmazható.
Gyerekkorom óta azt terveztem, hogy milyen házam lesz. 34 évem alatt felgyűlt egy pár újság,
felfirkantott skicc, alaprajz. Volt benne 300 m2-es 3 szintes palota, full-steril minimálház,
gerendaház, és a legutóbb passzívház.
És akkor most kezdődik a blog valódi témája. Elérkezett az idő, hogy vásároljunk egy házat,
mert újat építeni nincs lehetőségünk. Nem is baj, mert így az adott körülményekhez kell igazodnunk, vagyis nem a nulláról kell kezdeni.
A nagy házvásárló projekt eredménye pedig kérem szépen... dobpergés!... egy KOCKAHÁZ!
Pff...
Hm. Igen, ide jön a magyarázat. A kockaház az, amit soha de SOHA nem akartam venni.
Nézzük meg közelebbről ezt az elhíresült ingatlant. 1975-ig tömegesen építették, mert ez
volt a legolcsóbb építkezési forma. Kész alaprajz adott, csak fel kell húzni. Nem is ez az,ami
kiborít. Az építész akkor megkérdezte, hogy milyen házat akar jóember? A válasz: OLYAT MINT A SZOMSZÉDÉ.
Döbbenet. Miért? Nem értem. Mai fejjel gondolkodva érthetetlen számomra, hogy mindenkinek ugyanolyan háza volt, és mindenkinek ugyanolyan Zsigulija. Csak az egyik kék volt, a másik fehér,ennyi. Hol volt az egyediség? Lehet, hogy jobb is volt úgy. „Egy mércével mértek” az emberek, nem volt ennyi lehetőségük, és talán nyugodtabbá is tette ez a tudat az életüket. (Egészen addig, míg el nem jött a „Olyat mint a szomszédé, csak nagyobbat”...)
Menjünk vissza a kályhához. Szóval kockaház. Megvettük, mert jó ára volt, mert nincs konyhája, és betonpadlója, amit szét kellene verni. Mert akkora a kertje, hogy ha a végén vagyok, és mondani akarok valamit a férjemnek, egyszerűbb ha felhívom, vagy füstjeleket adok. Mert nyugat felé néznek az ablakok, és olyan csudiszép naplementénk van, hogy ihaj. Mert velünk szemben már nincs ház, ugyanis ez a falu széle. Csak békák vannak, akik
majd kuruttyolnak nyáron.(Ezért hívják békavárosnak a területet)
Vagyis a blog témája nem más lesz, mint ez a 10*10 méteres ingatlan, melyet már 2 hónapja csak bontunk. Nő a sitthalom, de élmény. Főleg,amikor a vízóraleolvasó hölgy csak ennyit mond: „Hallod, ez k*rva jó lesz.”
Ő lesz az alany:
Szólj hozzá
10 évesen vettem magamnak egy pár IM-et (Ifjúsági Magazin...) majd gyorsan félre is tettem
őket, és elkezdtem Szép Házak-at, Lakáskultúrát vásárolni. És ez így van a mai napig... a
bulvár nem az én műfajom, azt messzire kerülöm. Így aztán egy lakberendező végzettséget
szereztem. Akármilyen hihetetlen,az élet számos területén alkalmazható: a színtan, a térlátás-fejlesztés, a praktikumra való nevelés , a következetesség sok esetben alkalmazható.
Gyerekkorom óta azt terveztem, hogy milyen házam lesz. 34 évem alatt felgyűlt egy pár újság,
felfirkantott skicc, alaprajz. Volt benne 300 m2-es 3 szintes palota, full-steril minimálház,
gerendaház, és a legutóbb passzívház.
És akkor most kezdődik a blog valódi témája. Elérkezett az idő, hogy vásároljunk egy házat,
mert újat építeni nincs lehetőségünk. Nem is baj, mert így az adott körülményekhez kell igazodnunk, vagyis nem a nulláról kell kezdeni.
A nagy házvásárló projekt eredménye pedig kérem szépen... dobpergés!... egy KOCKAHÁZ!
Pff...
Hm. Igen, ide jön a magyarázat. A kockaház az, amit soha de SOHA nem akartam venni.
Nézzük meg közelebbről ezt az elhíresült ingatlant. 1975-ig tömegesen építették, mert ez
volt a legolcsóbb építkezési forma. Kész alaprajz adott, csak fel kell húzni. Nem is ez az,ami
kiborít. Az építész akkor megkérdezte, hogy milyen házat akar jóember? A válasz: OLYAT MINT A SZOMSZÉDÉ.
Döbbenet. Miért? Nem értem. Mai fejjel gondolkodva érthetetlen számomra, hogy mindenkinek ugyanolyan háza volt, és mindenkinek ugyanolyan Zsigulija. Csak az egyik kék volt, a másik fehér,ennyi. Hol volt az egyediség? Lehet, hogy jobb is volt úgy. „Egy mércével mértek” az emberek, nem volt ennyi lehetőségük, és talán nyugodtabbá is tette ez a tudat az életüket. (Egészen addig, míg el nem jött a „Olyat mint a szomszédé, csak nagyobbat”...)
Menjünk vissza a kályhához. Szóval kockaház. Megvettük, mert jó ára volt, mert nincs konyhája, és betonpadlója, amit szét kellene verni. Mert akkora a kertje, hogy ha a végén vagyok, és mondani akarok valamit a férjemnek, egyszerűbb ha felhívom, vagy füstjeleket adok. Mert nyugat felé néznek az ablakok, és olyan csudiszép naplementénk van, hogy ihaj. Mert velünk szemben már nincs ház, ugyanis ez a falu széle. Csak békák vannak, akik
majd kuruttyolnak nyáron.(Ezért hívják békavárosnak a területet)
Vagyis a blog témája nem más lesz, mint ez a 10*10 méteres ingatlan, melyet már 2 hónapja csak bontunk. Nő a sitthalom, de élmény. Főleg,amikor a vízóraleolvasó hölgy csak ennyit mond: „Hallod, ez k*rva jó lesz.”
Ő lesz az alany:
